Oldal: 1 / 1

Seclusion bemutatkozása

ElküldveCOLON 2013.07.17. 16:53
Szerző: Seclusion
Sziasztok!

Becsületes nevem: Hertelendi Szilárd, és az Őrségtől nem messze, Zalalövőn élek.
Okarina készítéssel régebben is próbálkoztam, de inkább máshonnan közelítem meg a dolgot. 2008 óta érdeklődök a hangszerkészítés iránt, és az utóbbi 1 évben kezdtem elérkezni oda, hogy komolyabb energiát is belefektetve, kézzel fogható, értékelhető eredményt mutathassak fel, főleg pásztorfurulya kapcsán. Ennek apropóján került elő ismét az okarina.
Kezdetben agyaggal próbálkoztam, sablon nélkül, majd jött a fa. Egyelőre nem futottam be nagy karriert, mivel lassan haladok a faragásával, viszont annyira futotta, hogy a fa alapján, el tudtam készíteni az első sablonomat, és visszatérhettem agyagra. Az égetést is magam próbálom megoldani gödörégetéssel, a héten lesz az első teszt. Jelenleg itt tartok, immár rájöttem, hogy miért nem szólaltak meg a magasabb hangok a régi "hangszereken". Ez köszönhető a furulyákon tett felismeréseimnek, és a szerencsémnek. :) Terveim szerint rövid távon kifejlesztem a tudásomat olyan szintre, hogy gond nélkül készíthessek okarinákat agyagból, és fából egyaránt, melyeket a későbbiekben értékesíteni is szeretnék. A célom valahol kettős, hisz szeretném pénzzé tenni, viszont el szeretném kerülni, hogy ez hajtson. Véleményem szerint ez egy olyan hobbi, amit önmagunkért kell csinálni elsősorban, és másodsorban, vagy még hátrébb sorolva a pénzért.
Egyelőre 10 lyukú sweet potato típusúakat készítek, de szeretnék a későbbiekben 6 lyukúakat is készíteni, úgymond igazi zsebhangszereket.
Ha bárki valamilyen módon szeretné felvenni velem a kapcsolatot, azt a seclusion04 [kukac] gmail [pont] com címen teheti meg. Telefonszámomat nem teszem publikussá, az ráér, ha belelendültem a készítésbe olyan szinten, hogy bátran kínálhassam eladásra a termékeimet. Facebookon a nevem alapján könnyedén megtaláltok, de e-mailes üzenetet nagyobb eséllyel kapom meg.

Üdvözlettel, Szilárd

Re: Seclusion bemutatkozása

ElküldveCOLON 2013.07.17. 17:05
Szerző: agocska
Szuper! Izgatottam várom az első teszt eredményét! Fotókat készíts közben mindenképp! ;)